A szombati fellépés
a Dan’s Pub-ba szintén jól sikerült; talán még többen jöttek el, mint egy hete.
Iszonyatosan jó érzés volt kiállni a tömeg elé, ahol az lehettem, aki akartam
lenni, aki én magam voltam. Nem kellett megjátszani az érzéseimet. Nem kellett
jópofát vágnom a dolgokhoz. Csak én voltam, Ann Smith.
Aztán amikor
lesétáltam a színpadról és Anthony mosolygós arcával találtam szembe magam,
minden véget ért.
- Jó voltál- adott
egy puszit a homlokomra- Találkozunk valamikor?
- Hát igen, majd
szombaton- rágtam a szám szélét.
- Szombaton elmarad
az est, nem mondta apu? Nem érsz rá előtte?- simította meg a karom, mire
hányingerem lett.
- De, csak én nem
akarok tőled semmit, oké?- ki kellett mondanom. Nem tarthattam tovább magamban,
mert már irritált Anthony közelsége- Most pedig mennem kell.
Otthagytam az
asztalánál, én pedig sietős léptekkel elhagytam a pub-ot. Olyan
megkönnyebbülten rontottam ki a helyről, hogy azt hittem elsírom magam. Sokkal
jobban éreztem magam, mint azelőtt 5 perccel, mert végre kimondtam. És ez a
világon mindennél jobb érzéssel töltött el.
Amikor az utcánkba
értem észrevettem, hogy Anne-k házából hangos zene szűrődik ki, de nem nagyon
foglalkoztam vele.
- Anyu?- kiáltottam
amikor hazaértem.
- Itt vagyok,
kincsem- jelent meg szőkés hajával a konyhában. Mellette pedig ott állt Anne.
- Mi van odaát?-
érdeklődtem miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet.
- Harry-ék áthívtak
egy pár embert. Mondták, hogyha hazaérsz akkor mondjuk meg neked, hogy várnak
téged is- mosolygott Anne.
Igazából piszkosul
kedvem támadt, ahhoz, hogy bulizzak, így szinte azonnal átmentem a szomszédba.
Ez a buli lényegesen
kisebb volt. Alig voltak 10-15-en, a zene is elég halk volt a múltkorihoz
képest és kevesebb piát is vettek a srácok. Amikor beléptem az ajtón megcsapott
a fülledt, meleg levegő alkoholszaggal keveredve, ami mintha gyomorszájon
vágtak volna, úgy hatott rám.
Te jó ég, már csak a pia szagától is úgy érzem,
mintha be lennék rúgva.
- Szia Hugica- ölelt
át Joey, amikor észrevett. Nem volt éppen józan.
- Joey- erőltettem
magamra egy mosolyt- Mizu?
- Semmi- kuncogott-
Haz azt üzeni, hogy kint vár a diófánál.
- Joe, nincs is
diófájuk- ráztam meg a fejem hitetlenkedve.
Össze-vissza beszél, lehet nincs is kint.
- Mindegy, kint van.
Beszélni akar veled- nagyon nehezen mondta ki a szavakat. Azonban bármennyire
is azt akartam, hogy ne érdekeljen, túlságosan hajtott a kíváncsiság, ezért
szinte azonnal a kertbe indultam meg.
Körbenéztem, majd
megakadt a tekintetem egy alakon, aki a kert végében lévő fán ült, nekem
háttal, de a hajáról bárhol fel tudtam volna ismerni. Lábaim automatikusan felé
vették az irányt, majd amikor már csak pár lépés választott el tőle,
megfordult. Csak néztük egymás szemeit és próbáltunk belőle kiolvasni mindent.
Leugrott az ágról és megállt előttem pár lépésnyire. Én azonban nem tudtam
uralkodni magamon, ezért a nyakába ugrottam. Mélyen beszívtam az illatát. Olyan
erősen szorított magához, mintha soha többé nem akarna elengedni engem.
- Hiányoztál-
suttogta rekedten a hajamba, amitől kirázott a hideg. Óvatosan felemeltem a
fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, ő a tekintetemet kereste, majd lassan és
óvatosan közeledett ajkai az enyémhez és mikor végre összeértek, akkor
döntöttem el. Hogy soha többé nem akarok mást, csakis őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése