- Harry-kiabáltam be
a szobájába péntek délután, miután Anne beengedett- Bejöhetek?
- Persze, gyere-
kiáltott vissza az ajtó túloldaláról.
Az ágyán ült és
laptopozott. Göndör fürtjeit kontyba kötötte, így csak egy-két elszabadult
tincs keresztezte arcát. Zöld tekintetével vizslatott.
- Miattam csípted ki
magad ennyire?- tökéletesen ívelt ajkait huncut mosolyra húzta.
Végignéztem magamon.
Egy fekete, pörgős szoknyát és egy barackszínű blúzt viseltem, fekete balerina
cipővel.
- Nem- hajtottam le
a fejem ösztönösen- El szeretnék menni Dan-hez.
Eldöntöttem, hogy
nem halogathatom tovább. El kell mennem, ha szeretnék valamit ezzel az
énekléssel kezdeni. Végre tennem kell az álmaimért és Harry megígérte, hogy
segít nekem az elején, átlendülni az első holtpontokon. Mert bármi, amibe
belekezdesz eleinte nem biztos, hogy egy leányálom lesz. Mindig vannak bökkenők,
pláne az elején. Ezeken meg kell tanulni túllendülni, hogy utána élvezhessük a
sok belefektetett idő és energia gyümölcsét.
Láttam az arcán,
hogy egy pillanatra elgondolkozik, majd rábólintott.
- Indulhatunk-
kacsintott.
A Dan’s Pub még
közelebb van, mint a Mandeville és sokkal szebb is szerintem. Nagyon kellemes
hangulata van és fiatalosabb, mint a Mandeville.
- Sziasztok-
köszöntünk, amikor beléptünk a helységbe- Az álláshirdetésre jöttünk.
- Mind a ketten?-
kerekedett el a szeme a pultos, szőke csajszinak. Látásból már ismertem őt,
gondolom meglepődött Harry látványán.
De azért annyira ne meresztgesd a szemed rá,
drágám.
- Nem, csak én-
mondtam és kissé Harry elé léptem.
Kezdesz kikészíteni Harold. Meg te is, szöszi.
- Értem- bólintott
vicsorogva és hívta a főnökét.
- Ann Smith, nem
igaz? Hogy van édesapád? Régen láttam már- kuncogott és kezet fogtunk.
- Jó napot! Jól van,
nem tudom mikor jön haza- mosolyogtam.
- És a fiatalember?-
fordult Harry-hez, aki illemtudóan bemutatkozott és megdicsérte a helyet.
- Nyugodtan tegezzetek.
Menjünk be az irodámba- intett a pult mögé, jelezve, hogy kövessük.
Dan-t már régebbről
ismertem. Egyrészt, mert amikor még gimisek voltunk, jártunk párszor a pub-ba
szórakozni, például a karaoke estre. Másrészt a Holmes Chapel-i napokon való
fellépésemet is hallotta és meg is jegyezte minden évben, hogy milyen jó hangom
van. Aztán harmadrészt apu egyik nagyon jó barátja Dan, de igazából a két
család soha nem volt olyan jóban. Alig találkoztunk, csak egyszer-kétszer. Most
meg, amióta apa Amerikában dolgozik nem is nagyon láttam Dan-t. Még együtt
jártak gimibe. Aztán szinte egyszerre házasodtak és egyszerre is lettek
gyerekeik. Dan-nek és a feleségének, Patricia-nak két fia van: Anthony és
Kevin. Anthony két évvel idősebb nálam, Kevin pedig eggyel. Régebben többször
láttam őket. Kevin-nel nem tudom mi van, de Anthony itt dolgozik, az apjánál.
- Tehát szeretnél
énekelni, Ann?- tette fel a kérdést Dan, miután leültünk a bőrkanapéra
Harry-vel- Örülök a jelentkezésednek. Vártam, hogy valamivel kicsit
tehetségesebb ember is jöjjön, erre te besétáltál az ajtón. A Holmes Chapel-i
napokon már hallottalak téged és szerintem nagyon szép hangod van. Egyezzünk
meg abban, hogy jövő héten szombaton lesz a próbanapod. 6 órától fél 8-ig.
Zenealapot kérlek biztosíts. Egy pendrive-on hozz, inkább több zenét. Szünetet
persze közben tarthatsz. Jövő szombatra kész lesz a szerződés, de akkor még
visszaléphetsz. 5 órára kérlek gyere be. Ha utána is szeretnéd csinálni akkor
minden szombaton lenne ugye ugyanígy másfél óra. Esetleg egyszer-kétszer lenne
egy-egy plusz fellépés, de ezt nyilván szintén kifizetném. Ja igen- kapott a
fejéhez- az anyagiak, havonta ennyi- lefirkantott az előtte lévő lapra egy
összeget. Jó sok nulla volt mögötte az biztos.
Ennyit két hónap alatt nem keresek a
Mandeville-ben.
Óvatosan Harry-re
pillantottam, aki szintén elkerekedett szemekkel nézte a papírt meg engem
felváltva.
- Megfelel?-
érdeklődött huncut vigyorral az arcán Dan.
- Meg- vágtuk rá
egyszerre Harry-vel.
De még mennyire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése