12 || We only wanna have a laugh

Eltelt egy hét és a helyzet nem sokban változott. Anyám már képes lehívni kajálni, de azonkívül ugyanúgy nem szól hozzám. Joey többször hívott magával át Harry-hez, vagy mozizni velük meg egy-két más haverral, én azonban nem akartam kimozdulni. Diana nem nagyon szándékozott hívni, csak egyszer a hétvégén. Akkor sem beszéltünk semmi érdekesről. David, a főnököm hívott, hogy még egy hétig elhúzódik a kiruccanásuk, így a héten sem dolgozok, aminek tiszta szívemből örülök, mert addig van időm kitalálni, hogy mi is lesz. Ugyanis találtam valamit, amit még senkivel sem osztottam meg, de hatással lehet az életemre. Éppen a Holmes Chapel-i kéthetente megjelenő újságot lapozgattam amikor megakadt a szemem egy hirdetésen. A Dan’s Pub-ba keresnek énekest, aki szívesen elszórakoztatja a közönséget péntek esténként.

Ez egy jel.

De nem tudom, hogy mit csináljak. Ismerem a Dan’s-t, mert régebben volt, hogy kicsit beültünk oda a barátaimmal, de nem tudom, hogy felkeressem-e őt. Muszáj lenne valakivel beszélnem erről, de anyával biztos, hogy nem beszélek erről, Diana pedig most megváltozott. A bátyám pedig tuti azt mondaná, hogy menjek.

Mindennél jobban szeretnék énekelni, de talán ennek most van itt az ideje

Csütörtök este volt. Az ágyamban feküdtem, a hold besütött a fedetlen ablakomon keresztül. Én csak forgolódtam össze-vissza. Egyszer csak valami koppant az ablakomon. Azonnal felugrottam és odasiettem. Harry az ablakában ült, lehúzott ablakkal és a kezében néhány gemkapocs volt. Kinyitottam az ablakom, mire elvigyorodott.

- Alszol?- kérdezte.

- Most már biztos, hogy nem- nevettem.

- Akkor kimegyünk?

- Hova?

- Titok- mondta sejtelmes hangon.

- Öltözök- jelentettem be és már fordultam is volna vissza, amikor utánam szólt.

- Jó vagy így- rekedtes hangja lyukat fúrt belém. Áthatolt a csontjaimon és szétáradt a testemben.

- Meg fogok fázni- nyöszörögtem- Na két perc múlva lent vagyok.

A házunk előtt már kint ácsorgott Harry. Mikor meglátott elmosolyodott és tetőtől talpig végigmért, amibe rendesen belepirultam. Szerencsére már megtanultam gyorsan öltözni, ezért miután becsuktam az ablakot felkaptam magamra egy hosszú melegítőnadrágot és egy pulcsit. Odaléptem mellé, ő pedig egy öleléssel üdvözölt, amit viszonoztam. Mélyen beszívtam az illatát és lehunytam a szemem. Csak a pillanatnak akartam élni, annak a pillanatnak, ami már egy jó ideje elkerült. Biztonságban éreztem magam és boldog voltam. De ez is megszakadt, amikor el kellett, hogy húzódjak tőle. Sejtem mit gondolhatott rólam.

- Mehetünk?- kérdeztem és fürkésző pillantásából ítélve nagyon piros lehetett az arcom.

- Minden rendben?- aggodalommal teli hangja szinte visszhangzott bennem.

- Persze. Mi lenne?- éreztem, hogy a hangom mellett a térdem is remeg.

- Remegsz, vörös az arcod és úgy kapaszkodtál belém mintha- itt abbahagyta és lesütötte a szemét.

Mintha? Mintha mi? Miért nem mondja ki? És egyáltalán mit akarna mondani? És nekem mi a francért kellett így megölelnem őt? Mintha. Mintha. Ó te jó ég.

- Jól vagyok- erőltettem magamra egy mosolyt- Indulunk?

Óvatosan megfogta a kezem és összekulcsolta ujjainkat majd tett egy bizonytalan lépést a garázsuk felé és kinyitotta az kaput egy kulccsal. A szemem előtt egy hatalmas, gyönyörű, fekete Range Rover volt. Kinyitotta az anyósülést és biccentett.

- Nem is tudtam, hogy itt is van kocsid.

- Ezt a házamból hoztam ide pár napja- mondta.

- A házadból?

- Igen, az itteni házamból- közölte, én pedig elámultam. Az itteni házából.