A napom hátralevő
részében szinte csak a szobámban voltam és gitároztam behúzott függönyökkel és
kopogó szomszédokkal. Ugyanis a bátyám nem volt képes észrevenni, hogy
semennyire sem vagyok hajlandó beszélni vele és/vagy Harry-vel. Csomószor
kopogtak, de kulcsra zártam a szobám ajtaját. Nem akartam senkivel sem
beszélni, csak és kizárólag a zenére akartam koncentrálni.
Azonban bármennyire
is új dalt akartam szerezni, mindig egy zenére esett a választásom. Vagy
hangilag voltak hasonlóságok, vagy szövegben.
Once in a Lifetime it’s just right we made no mistakes
Not even a landslide or riptide
Could take it all away
Somehow it feels like nothing has changed
Right now my heart is beating the same
Out loud someone’s calling my name
It sounds like you
When I close my eyes
All the stars are lying
And you are by my side
A
nap végére már kitűnően el tudtam játszani a Once In a Lifetime-t, viszont
semmit nem haladtam a saját szerzeményeimmel.
Elég későre járt, vagy inkább
korán, mivel már szerda hajnal volt, amikor elhúztam a függönyömet és
kinyitottam az ablakot, amikor egy ismerős zöld szempár csillant fel előttem a
saját szobájában.
- Sajnálom- tekintete lyukat vájt
belém- Nagyon- megfordultam, amikor utánam kiáltott- Ne menj el!
- Legalább ne kiabálj- csattantam fel- Felvered a
szomszédokat.
- Sajnálom.
- Mostantól mindig ez lesz?- néztem rá nevetve-
Bármit mondok, te sajnálkozni fogsz?
- Nem- sütötte le a szemét és mintha elpirult
volna.
Nem, Ann. Biztos,
hogy nem pirult el. Már késő van, biztos csak képzelődsz.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem.
- Vártalak- mosolygott- És te? Már késő van.
- Mondja az, aki szintén ott ül az ablakába és várt
valakit- nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Miért, te is vártál engem?- kérdezte meglepődött
arccal, aztán magabiztosan kihúzta magát.
- Mi?- sipítottam- Nem. Nem vártalak.
Hát ez nem jött
össze.
- Menj aludni- mondta pár perccel később.
- Nem tudok aludni- motyogtam, pedig azon nyomban
leragadt volna a szeme, ha nem vele beszélek, csak ki akarta élvezni minden
közösen eltöltött percet. És ha annak az volt az ára, hogy éppen nem alszok
akkor legyen.
Egyszerűen vonzott az egész lénye. Mosolyogva
figyeltük egymást.
- Átmenjek segíteni?- kérdezte kuncogva.
- Nem kell, kösz- nevettem.
- Nekem viszont muszáj aludnom, mert alig élek. Jó
éjt, Annie. Ne maradj kint sokáig- mosolygott bárgyún és bement.
- Jó éjt- suttogtam halkan és lehunytam a szemem.
Őt láttam magam előtt, ahogy mosolyog, ahogy
megfogja a kezem, ahogy lesüti a szemét, ahogy nevet, ahogy a fülembe súg és
úgy éreztem, hogy szerelmesebb vagyok, mint még bármikor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése